A hülye én vagyok. Meg az a fajta vásárló is, aki böngészi az akciós szórólapokat, utánajár, mérlegel, számol, szóval próbál "ésszel" vásárolni. Némi büszkeséget is adott ez nekem, mert a bevásárlás befejeztével elégedetten nyugtáztam, hogy körültekintő választásaimnak köszönhetően mennyit spóroltam. Nekem mindegy, hogy magyar, vagy multi tulaj boltjába megyek-e be, a lényeg, hogy jó áron, jó minőséget kapjak. Járnék én "igaz magyar nemzeti" shopokba is, a gond az, hogy azokban általánosságban véve minden jóval drágább, mint a külföldi kézben lévő diszkontokban, hipermarketekben. Vagy mégsem? De rövidre fogom, mert a nyájas olvasó itt hagy fel az olvasással. Pedig próbálok reménykedni abban, hogy nem csak az én tudatos vásárlói magatartásom miatti büszkeségem szenvedett csorbát; várom a tapasztalatokat.

Január óta rendesen elszálltak az árak. Akkor szoktam rá arra, hogy a vásárlás után átbogarászom a blokkot. Többnyire minden oké, Spar, Aldi, sarki kisbolt korrekt. Tesco. Itt megállnék egy pillanatra. De csak képletesen, mert ha most észhez térek, se meg nem állok előtte, se be nem megyek többet. Na, küldik a kuponokat a hűséges vevőnek. Megyek is kolbászt venni, reménykedve a 20%-os kedvezményben. Kolbász a szalagon, a pénztáros beüti, kuponkód lehúzva, de közben csodálkozom, hogy miért mutat a pénztár kijelzője annyit, amennyit. Még szerencse, hogy rákérdeztem a kolbászkás bulira; a Pénztáros Hölgy közli, a kupon nem jó (ki tudja miért). A "legyen szíves" kezdetű kérésem után sztornózta, jött még három-négy cucc. X ezer forint. Fizetek, de távozóban rápillantok a blokkra: a kolbászka 1700-ért még mindig ott díszeleg. Menjek a vevőszolgálathoz (mondja Pénztáros Hölgy), blablabla, odamegyek, reklamálok, visszafizet, bocs, csá. Megbocsátottam. Azután mittudomén hány százalékos kedvezmény minden jégkrém árából. Veszem is nagy dobozzal. Vásárlás vége, fizetve, indulás kifelé, blokkra rápillantás. A jégkrém a szokásos áron, vevőszoli, különbözet visszafizetve, bocsi, csá. És azután megint. Gondoltam, olcsón veszek egy "tigris" fantázianevű kenyérkét, blokkot csekkolom, tigris nincs, de drágább bagett igen.  Vevőszoli, különbözet, bocsi, csá. De a hülyéje megint kihívja sorsot, ezúttal az anyját is behúzza a csőbe, olívaolaj a kosárba, fizet, blokk, csekkol, olaj ára a duplája, Pénztáros Hölgy mondja: anyuka a nagyobb kiszerelést vette, az akció a kicsire vonatkozik; én mondom: közel, s távol csak egy cédulácska volt kihelyezve az olaj alá, a név egyezett, de jóhiszemű vevő lévén gondoltam, hogy ami ott van, az van, de jó, vevőszolgálat, pénz vissza, olaj marad a Tesco tulajdonában. Kicsikét mérges lettem, hazajöttem, írtam Tesco Tisztelt Vevőszolgálatnak, válasz még nem jött (igaz, a 30 napos határidő még nem telt le), és mindezek ellenére tegnap este: Tesco, magyar dinnye, miegymás, fizetés, sietek haza, mert későre jár. Hoppá! Egy fontos lépés kimaradt! Nem volt blokk csekkolás, vevőszoli... Hazaértem, a hibámra rájöttem, blokk csekkolás, ahonnan 2 db azonos súlyú dinnyécske mosolyog rám kajánul, mintha azt suttogná, hogy lám, lám megszívattalak! De kemény vagyok, Tesco Tisztelt Vevőszolgálatnak levél Opus II. Ma: vissza a kiskereskedelmi egységbe, vevőszoli, pénz vissza, bocsi. És mit tesz a marha??? Persze, hogy bemegy némi péksütiért, szénért a grillhez, stb. ÉS MEGINT MEGTÖRTÉNT: pénztár, fizet, blokkot csekkol, és az előbb említett marha fizet 2 liter 1.5%-os tejért, amit állítólag megvett!!! Vissza a Pénztáros Hölgyhöz, blokkot, szatyrot mutat, Pénztáros Hölgy megkéri, a marha fáradjon a vevőszolihoz. És én, a marha elmondom, hogy köszönöm, de ma ott kezdtem, kihagynám.  Fogtam a kis motyómat, beültem a kocsiba, hazajöttem, leültem blogolni.

Hogy mi lett a sztori vége? Még nem tudom. Két liter Tesco Value tej csak kifogott rajtam! Aki nem hiszi, nézzen be az említett lánc egyik szemébe, vásároljon, fizessen, csekkolja a blokkot, azután majd meglátja...

Magántanárkén örülhetnék is annak, hogy gyakran keresnek fel szülők és diákok, mert az iskolai angol órákon (de biztosan így van ez a többi nyelvvel is) finoman szólva nem részesül olyan oktatásban a nebuló, melynek segítségével használható nyelvtudásra tehetne szert. De nem örülök. Egyrészt, mivel szülőként érintett vagyok a témában és az én gyerekem is jár magánórákra, másrészt impotens kollégáim megszégyenítik a szakmát. Bocs. Akinek nem inge, ne vegye magára! Folytassa, amit elkezdett! Tisztelem, becsülöm, hogy a közoktatásban húzza az igát. Ő ne is olvassa tovább a bejegyzésem! Akinek meg igen, az nagyon gyorsan vegye fel, de útilaput is kössön a talpára és válasszon más pályát! Mentse meg magától a gyereket is, meg a szülőt is.

Nem is egészen ott kezdtem, ahol akartam, de jó lesz ide is az az összegzés, ami az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) oldalán olvasható. A Nemzeti alaptanterv élő idegen nyelv oktatására vonatkozó előírásai röviden a következők:

"Az idegen nyelv tantervének céljai között első helyen szerepel az adott nyelv használatának megtanítása és a hatékony kommunikációs stratégiák kialakítása. Ennek megfelelően az oktatás fő feladata a négy nyelvi készség (beszéd-, beszédértési, írás- és olvasásértési készség), közülük is elsősorban a szóbeli készségek fejlesztése. Emellett mintegy ötödik készségként jelenik meg a hazai nyelvoktatásban erős hagyományokkal rendelkező fordítás, melyre az idegen nyelvet használók jó részének a jövőben is szüksége lesz. A nyelvoktatás további célja az adott nyelv kulturális, mindinkább multikulturális értékeinek megismertetése.

A NAT deklaráltan az élethosszig tartó tanulásra készít fel. Ez a nyelvtanulás vonatkozásában a tanulási készségek fejlesztését és tudatosítását jelenti, mert csak így remélhető, hogy az iskolából kikerülők képesek lesznek fenntartani és továbbfejleszteni addig elért nyelvi szintjüket, illetve új nyelvek tanulásába fogni."

Akkor most gondolkodjunk el azon, hogy a fent említett irányelvek  megvalósulnak-e.

Nem is gondolkodtunk sokat és máris megvan a válasz: általában nem. Magántanítványaimnak körülbelül 70 százaléka sokévi iskolai angol tanulás után sem képes egy épkézláb mondatot elmondani angolul. Ha külföldön lenne, és mondjuk egy levelet kellene feladnia a postán, vagy lázcsillapítót kellene kérnie egy patikában, bizony bajban lenne. Akkor hogy is állunk a szóbeli készségek fejlesztésével?

Sehogy. 17 éves diák (általános iskola 4. osztálya óta tanul angolt) első alkalommal jön hozzám órára. "Bemelegítő" beszélgetést kezdeményezek (hány éves, melyik suliba jár, mit csinál szabadidejében, mit olvas, mit néz, mit hallgat, stb. , stb.). Szegény, ijedten néz rám, majd közli: "Mi ilyet még nem tanultunk..." . Kérdezem: "Milyet :) tanultatok?". Mondja: " Hááát, olvasunk, fordítunk, feladatokat oldunk meg a munkafüzetben." Én meg már nem is csodálkozom. Azért szerencsére van olyan is. De ritkán.

20 éves főiskolásnak nyelvvizsga kellene a diplomához. Ötösre érettségizett angolból. Kérdezem, hogy miért tanul azt, amit, hol, mióta, albérletben lakik-e, vagy kollégiumban. Ő is zavarba jön. Összeszed pár szót, minimális információt ad át.

Ez a helyzet. Oké, hogy részben ebből élek, de az már nagyon nem oké, hogy a magyar közoktatásból érkező ifjak többsége sokévi nyelvtanulás után sem képes kommunikálni az adott idegen nyelven. Főleg azoknak a családoknak (és sajnos ez a többség) jelent ez problémát, akiknek minimális bevételükből még a különórákra is áldozniuk kell, mert ott a kényszer, hogy a gyerek érettségizik, nyelvvizsgázik, külföldre menne tanulni, vagy dolgozni.

A nagy büdös helyzet az, hogy az iskolák jelentős részében csapnivalóan tanítják az angolt. Miért? Csak találgatni tudok. Kevés a fizetés, a tanár ahogy kilép a suliból már kezdi is a délutáni "műszakot" a fizetős diákokkal. Estig tanít, másnap hullafáradt, mókuskerék, kiég, unja. Vagy. Oroszból átképződött. Gyorstalpalón angol szak, azután hadd szóljon! A régi "jó" poroszos oktatási módszerek maradnak. Vagy. Rohadtul nem érdekli az, amit csinál. Jó választásnak tűnt a nyelvtanárság, azt gondolta, hogy biztos, gyors jövedelem, azután mégsem. Idő kell ahhoz, hogy megismerjenek, megszeressenek, és jelentkezzenek a magántanítványok. Ő meg eleve nem túl tehetséges pedagógus. Vagy. Számomra is rejtélyes módon megszerezte a diplomát, pedig nyelvtudása csapnivaló. Marad az a kevés profi, aki valamilyen megmagyarázhatatlan módon marad a közoktatásban, lelkes, és legjobb tudása szerint átadja legjobb tudását. Nagyra becsülöm. A tanuló megtanulja, szereti és használja a nyelvet.

És akkor mit lehetne tenni? Feltételezzük, hogy kollégám magas szinten beszél angolul, hiszen elvégre elvégzett pár évet egy főiskolán, egyetemen. Ha ez  megvan, már "csak" jó pedagógusnak is kellene lennie. Ha nem az, legyen tolmács, fordító, asszisztens, mit tudom én, csak ne fertőzze az iskolát. Aki kezdő, és bizonytalan, bátran látogassa tapasztaltabb tanártársai óráit és tanuljon még. Ha sok az elégedetlen gyerek és szülő, akkor igenis reklamálni kell, először a szaktanárnál, ha nincs változás, akkor az igazgatónál. Ha ő sem tesz semmit, akkor az önkormányzat oktatási bizottságánál. Et cetera, et cetera. Csak kerüljön egy hozzáértő a státuszba. Mert sok hozzáértő munkanélküli segélyből él, mert sok hozzá nem értő foglalja a helyeket.

Kedves Szülök! Ébredjetek! Ne legyetek a pénzetek ellenségei! Magyarországon jár az ingyenes oktatás. A diáknak jár, hogy MEGtanulhasson. Jár, hogy a nyelvtanár is végezze a dolgát, mert neki is jár a fizetés (több is járna, mint amennyit kap, de ezt most hagyjuk).

Azzal kezdtem, hogy magántanár vagyok. Nem félek, hogy elveszítem a "klienseimet". Sőt, én is jobban örülnék, ha nem azt kellene megtanítanom, amit az iskolában elmulasztanak, és nem azzal kellene az órákat töltenünk, hogy segítek megcsinálni azt a tonnányi  rém unalmas írásbeli feladatot, amit a szerencsétlen gyerek házi feladatnak megkapott, hanem továbbfejleszthetném a tanulóimat és az életszerű, hasznos kommunikációra koncentrálhatnánk.

Mivel régóta vagyok nyelvvizsgabiztos, szeretnék néhány igen elterjedt tévhitet eloszlatni amelyekkel úton-útfélen találkozom. Az apropót az adta, hogy beol.hu-n ma megjelent,hogy ismét bíróság elé áll egy csaló, aki valaki más személyi igazolványával próbált "segíteni" abban,hogy az illető hozzájuthasson hőn áhított nyelvvizsga bizonyítványához.

http://www.beol.hu/bekes/kek-hirek-bulvar/elszaladt-a-nyelvvizsgarol-a-lebukott-csalo-432360#hozzaszolas

Miért  fordulnak efféle módszerekhez,  miért vállalják az igen borsos "sikerdíj" kifizetését a becsületes munka és megmérettetés helyett, amit akár sokkal olcsóbban, kockázatmentesen, bűncselekmény elkövetése nélkül megtehetnének?  

Pályám során százakat vizsgáztattam már, és a vizsgák alkalmával az "indulók" kb. 55-75%-a megy át a "felhozataltól" függően. A vizsgázók nincsenek tisztában a saját képességeikkel, és olyan bődületes hibákat követnek el,hogy azt kívánom,bárcsak felvehetnénk a produktumot, és lejátszhatnánk nekik utólag. Az, hogy valaki valamilyen szinten előadja magát egy idegen nyelven dicséretes,és hasznos. DE, az államilag akkreditált vizsgák tartalmának, szintjének, módjának és lebonyolításának az EU  közös referencia-keretének ("KER") kell megfelelniük,és nekünk vizsgáztatóknak szigorú szabályok szerint kötelező pontoznunk. Nyomtatott formában ott van előttünk, hogy milyen hibáért hány pont levonás jár, mi a plusz, mi üti meg a szintet. Egyedül ez a mérvadó. Én a magam részéről egyfajta szentírásnak tekintem a KER (lásd fentebb) előírásait és abszolút segítő módon, pozitívan állok minden egyes hozzám betérő vizsgázóhoz. Arról nem beszélve, hogy a jelen lévő kollégámmal együtt hozzuk meg a döntéseinket . Bízom abban, hogy minden vizsgáztató ezt az utat követi.

Persze, mi is emberek vagyunk, nagyon nehéz objektívnek maradni, amikor valaki már az ötödik alkalommal elkeseredetten próbálkozik, vagy éppen egy középkorú, láthatóan és hallhatóan nem túl tehetséges "versenyző" küzd a diplomájáért, a munkájáért, a mindennapi megélhetéséért amikor eljön vizsgázni. Az ellenpélda a nagy arccal, zsebre tett kézzel érkező kapucnis pólós tini, aki azt gondolja, hogy néhány, a szlengben használt kifejezéssel, amerikásnak tűnő, de hangtanilag rendkívül hibás kiejtéssel ő tuti befutó. Néha jól esne, ha a hozzáállást is értékelhetném, de NEM teszem.

Attól is felforr az agyvizem, amikor a sikertelenséget azzal magyarázzák, hogy a "szemét" vizsgáztató buktat, mert kell a vizsgázó, kell a pénz...Ez egy aljas rágalom! Igen, kell a pénz, de mi vizsgáztatók a töredékét kapjuk meg annak az összegnek, amit a vizsgázó díjként befizet! Mindig vannak új vizsgázók, sokszor már nem győzzük hétvégéinket feláldozni a vizsgáztatás "oltárán" minimális, természetesen kizárólag adózott, számlázott juttatásért! Igenis át lehet menni, ahogyan azt százezerek bizonyíthatják, és az, hogy ha valaki bármilyen okból képtelen ezt megcsinálni, az nem a mi hibánk, és nem jogosítja fel arra, hogy törvényt sértsen! Nálunk is történt nem egy eset, amikor rendőrt kellett hívni a csalók miatt. A "megbízók" között volt már középiskolás, egyetemista, focista, közgazdász, de még Phd. fokozattal rendelkező pszichológus is! El lehet képzelni, hogy mennyire "kellemes" a valódi munkánk mellett még csendőrt is játszani! Másrészről pedig pofátlanság "bérvizsgázó" alkalmazása azokkal szemben, akik tisztességgel, kitartással, szorgalommal, időt és pénzt nem kímélve sikeres, vagy sikertelen vizsgát tesznek. Mindenki tudja jól, hogy a (hírhedt) Rigó utca monopóliuma már régen megszűnt, így az interneten böngészve, feladatlapokat letöltve és megoldva rábukkanhatunk a számunkra legszimpatikusabb, legtesthezállóbb nyelvvizsgára. (Megjegyzem, az Origó vizsgák is korrektek.) A már sikeres vizsgát tett barátaink és ismerőseink is segíthetnek ebben, megoszthatják velünk jó, vagy éppen rossz tapasztalataikat. Érdemes tanári segítséget is kérni!

  Úgy vélem, hogy azt a 150-200 ezer forintot nem a bűnözőknek kellene adni, hanem a saját tanulásunkra fordítani. Ő úgysem mehet el helyettünk angol nyelvű állásinterjúra.