Magántanárkén örülhetnék is annak, hogy gyakran keresnek fel szülők és diákok, mert az iskolai angol órákon (de biztosan így van ez a többi nyelvvel is) finoman szólva nem részesül olyan oktatásban a nebuló, melynek segítségével használható nyelvtudásra tehetne szert. De nem örülök. Egyrészt, mivel szülőként érintett vagyok a témában és az én gyerekem is jár magánórákra, másrészt impotens kollégáim megszégyenítik a szakmát. Bocs. Akinek nem inge, ne vegye magára! Folytassa, amit elkezdett! Tisztelem, becsülöm, hogy a közoktatásban húzza az igát. Ő ne is olvassa tovább a bejegyzésem! Akinek meg igen, az nagyon gyorsan vegye fel, de útilaput is kössön a talpára és válasszon más pályát! Mentse meg magától a gyereket is, meg a szülőt is.

Nem is egészen ott kezdtem, ahol akartam, de jó lesz ide is az az összegzés, ami az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) oldalán olvasható. A Nemzeti alaptanterv élő idegen nyelv oktatására vonatkozó előírásai röviden a következők:

"Az idegen nyelv tantervének céljai között első helyen szerepel az adott nyelv használatának megtanítása és a hatékony kommunikációs stratégiák kialakítása. Ennek megfelelően az oktatás fő feladata a négy nyelvi készség (beszéd-, beszédértési, írás- és olvasásértési készség), közülük is elsősorban a szóbeli készségek fejlesztése. Emellett mintegy ötödik készségként jelenik meg a hazai nyelvoktatásban erős hagyományokkal rendelkező fordítás, melyre az idegen nyelvet használók jó részének a jövőben is szüksége lesz. A nyelvoktatás további célja az adott nyelv kulturális, mindinkább multikulturális értékeinek megismertetése.

A NAT deklaráltan az élethosszig tartó tanulásra készít fel. Ez a nyelvtanulás vonatkozásában a tanulási készségek fejlesztését és tudatosítását jelenti, mert csak így remélhető, hogy az iskolából kikerülők képesek lesznek fenntartani és továbbfejleszteni addig elért nyelvi szintjüket, illetve új nyelvek tanulásába fogni."

Akkor most gondolkodjunk el azon, hogy a fent említett irányelvek  megvalósulnak-e.

Nem is gondolkodtunk sokat és máris megvan a válasz: általában nem. Magántanítványaimnak körülbelül 70 százaléka sokévi iskolai angol tanulás után sem képes egy épkézláb mondatot elmondani angolul. Ha külföldön lenne, és mondjuk egy levelet kellene feladnia a postán, vagy lázcsillapítót kellene kérnie egy patikában, bizony bajban lenne. Akkor hogy is állunk a szóbeli készségek fejlesztésével?

Sehogy. 17 éves diák (általános iskola 4. osztálya óta tanul angolt) első alkalommal jön hozzám órára. "Bemelegítő" beszélgetést kezdeményezek (hány éves, melyik suliba jár, mit csinál szabadidejében, mit olvas, mit néz, mit hallgat, stb. , stb.). Szegény, ijedten néz rám, majd közli: "Mi ilyet még nem tanultunk..." . Kérdezem: "Milyet :) tanultatok?". Mondja: " Hááát, olvasunk, fordítunk, feladatokat oldunk meg a munkafüzetben." Én meg már nem is csodálkozom. Azért szerencsére van olyan is. De ritkán.

20 éves főiskolásnak nyelvvizsga kellene a diplomához. Ötösre érettségizett angolból. Kérdezem, hogy miért tanul azt, amit, hol, mióta, albérletben lakik-e, vagy kollégiumban. Ő is zavarba jön. Összeszed pár szót, minimális információt ad át.

Ez a helyzet. Oké, hogy részben ebből élek, de az már nagyon nem oké, hogy a magyar közoktatásból érkező ifjak többsége sokévi nyelvtanulás után sem képes kommunikálni az adott idegen nyelven. Főleg azoknak a családoknak (és sajnos ez a többség) jelent ez problémát, akiknek minimális bevételükből még a különórákra is áldozniuk kell, mert ott a kényszer, hogy a gyerek érettségizik, nyelvvizsgázik, külföldre menne tanulni, vagy dolgozni.

A nagy büdös helyzet az, hogy az iskolák jelentős részében csapnivalóan tanítják az angolt. Miért? Csak találgatni tudok. Kevés a fizetés, a tanár ahogy kilép a suliból már kezdi is a délutáni "műszakot" a fizetős diákokkal. Estig tanít, másnap hullafáradt, mókuskerék, kiég, unja. Vagy. Oroszból átképződött. Gyorstalpalón angol szak, azután hadd szóljon! A régi "jó" poroszos oktatási módszerek maradnak. Vagy. Rohadtul nem érdekli az, amit csinál. Jó választásnak tűnt a nyelvtanárság, azt gondolta, hogy biztos, gyors jövedelem, azután mégsem. Idő kell ahhoz, hogy megismerjenek, megszeressenek, és jelentkezzenek a magántanítványok. Ő meg eleve nem túl tehetséges pedagógus. Vagy. Számomra is rejtélyes módon megszerezte a diplomát, pedig nyelvtudása csapnivaló. Marad az a kevés profi, aki valamilyen megmagyarázhatatlan módon marad a közoktatásban, lelkes, és legjobb tudása szerint átadja legjobb tudását. Nagyra becsülöm. A tanuló megtanulja, szereti és használja a nyelvet.

És akkor mit lehetne tenni? Feltételezzük, hogy kollégám magas szinten beszél angolul, hiszen elvégre elvégzett pár évet egy főiskolán, egyetemen. Ha ez  megvan, már "csak" jó pedagógusnak is kellene lennie. Ha nem az, legyen tolmács, fordító, asszisztens, mit tudom én, csak ne fertőzze az iskolát. Aki kezdő, és bizonytalan, bátran látogassa tapasztaltabb tanártársai óráit és tanuljon még. Ha sok az elégedetlen gyerek és szülő, akkor igenis reklamálni kell, először a szaktanárnál, ha nincs változás, akkor az igazgatónál. Ha ő sem tesz semmit, akkor az önkormányzat oktatási bizottságánál. Et cetera, et cetera. Csak kerüljön egy hozzáértő a státuszba. Mert sok hozzáértő munkanélküli segélyből él, mert sok hozzá nem értő foglalja a helyeket.

Kedves Szülök! Ébredjetek! Ne legyetek a pénzetek ellenségei! Magyarországon jár az ingyenes oktatás. A diáknak jár, hogy MEGtanulhasson. Jár, hogy a nyelvtanár is végezze a dolgát, mert neki is jár a fizetés (több is járna, mint amennyit kap, de ezt most hagyjuk).

Azzal kezdtem, hogy magántanár vagyok. Nem félek, hogy elveszítem a "klienseimet". Sőt, én is jobban örülnék, ha nem azt kellene megtanítanom, amit az iskolában elmulasztanak, és nem azzal kellene az órákat töltenünk, hogy segítek megcsinálni azt a tonnányi  rém unalmas írásbeli feladatot, amit a szerencsétlen gyerek házi feladatnak megkapott, hanem továbbfejleszthetném a tanulóimat és az életszerű, hasznos kommunikációra koncentrálhatnánk.

Szerző: catsndogs  2012.05.19. 22:16 2 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://iaskyouanswer.blog.hu/api/trackback/id/tr504526558

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az expressz.hu-n találtam 2012.05.24. 13:29:47

Angol középfokú nyelvvizsgát helyettem! - Budapest Ár: 15 000 Ft kb 53,94 € Apróhirdetés szövege A diplomámhoz kellene nagyon egy angol középfokú nyelvvizsga, de nem látok rá esélyt, hogy megcsináljam jelenleg mihamarabb munka és tanulás mellett. ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

catsndogs 2012.05.24. 22:52:53

Csodálatos! 15 ezerért még nem hallottam, hogy vállaltak volna!Mellesleg nem ajánlom, morális szempontból teljes mértékben elítélem, arról nem is beszélve, hogy a szemfüles vizsgáztató egyből kiszúrja a "dublőrt", a többi meg a rendőrség dolga...

euro_állás · http://www.euro-allas.hu/ 2012.08.10. 16:27:05

Silány a helyzet a nyelvoktatás terén az iskolákban is, sőt sokszor a nyelviskolák oktatási módszerével se értek egyet. Én a (jó) magántanárra esküszöm.
süti beállítások módosítása